Hirtelen fordulat: pár nap után már a békéről tárgyalna, és húsbavágó kéréssel fordult Donald Trumphoz Irán

Túl szép, hogy igaz legyen?

Az EU is támogatást nyújt a tagállamoknak az evakuálásban.
Az európai országok sorban jelentik be az állampolgáraik evakuálását Izraelből, tartván attól, hogy az ígért iráni rakétatámadások folytatódnak. A Portfolio cikke szerint folyamatosan érkeznek repülőgépek az izraeli repterekre, azonban
ezek az európai állampolgárok kimenekítését szolgálják.
A szlovák kormány által indított repülőgép összesen 73 személyt evakuált, főként szlovákokat, de lengyeleket, cseheket, szlovéneket és osztrákokat is. A gép még hétfőn, 17 óra után landolt Pozsonyban, amit Juraj Blanaj külügyminiszter közölt a nyilvánossággal. Csehország is állami repülőgépet küldött a Földközi-tenger keleti partvidékén található Izraelbe, és 66 személy hazatérésében segédkezett.
Ezt is ajánljuk a témában
Túl szép, hogy igaz legyen?
A két közép-európai ország mellett más nemzetek is jelezték, hogy szeretnék állampolgáraikat kimenekíteni a konfliktus sújtotta területről. Lengyelország és Litvánia szintén lépéseket tett erre. Kaja Kallas, az EU fődiplomatája, a külügyminiszterek rendkívüli keddi ülését követően kijelentette, hogy
a Polgári Védelmi Mechanizmus (CPM) aktiválásra került, és az EU támogatást nyújt a tagállamoknak az evakuálásban.
A cikk szerint több ezer brit állampolgár maradt Izraelben, bár London még nem adott ki evakuálási utasítást. Javasolják azonban, hogy az emberek kerüljék az utazást az országba, a már ott tartózkodóknak pedig tanácsolják, hogy kövessék a híreket, és hallgassanak a hatóságok utasításaira.
Nyitóképen Tel-Aviv az iráni rakétacsapás után. Fotó: GIL COHEN-MAGEN / AFP